Az amszterdami megérkezést követő héten semmi nagy esemény nem történt, mindenki behúzódott a szobájába. Egyik este se mentünk sehova, illetve csütörtökön egy házibuliba valami tesisekhez (de azt sem kellett volna). Ezen kívül még túlestem az első control continu-n (stilisztika zh), ami szintén nem volt nagy dolog. Ja meg kaptam egy nagy csomag süteményt otthonról, amit azóta is folyamatosan eszünk :)
Viszont péntek estére már megvolt a jegyünk a Dome-ba, a Placebo marseille-i koncertjére! Mariával mentünk péntek délután, vonattal egy óra alatt ott voltunk. Maria Marseille-ben tanuló barátnőjénél, Olgánál volt a szállásunk, aki egy egyetemi koleszban lakik a város szélén, úgyhogy odajutni sem volt egyszerű, metróval és busszal is mentünk. De előtte még vettünk egy kis enni-innivalót a koncert előtti bemelegítéshez, ja meg egy rózsaszín jógaszőnyeget, mert a szoba egészen mini volt, úgyhogy nekem már csak a földön jutott hely (Olga egyébként jógázik, úgyhogy használ fogja venni). A kolesz színvonala egyébként olyan mint a mi jakabhegyink vagy szántónk, semmivel sem volt "nyugatiasabb", legfeljebb az udvaron lévő pálmafák és örökzöldek miatt, de az meg éghajlati sajátosság. Pálinka, gyümölcsök, sajtok, kenyér és bor volt a vacsora, de nem volt sok időnk kiélvezni az ízeket, mert újabb 40 perc volt eljutni a koncert helyszínéig. Ami a Dome nevű hatalmas félgömbben volt, ami kifejezetten koncert- és színházterem 1200-8000 fő közötti befogadóképességgel. A bejutás nagyon gyorsan ment, fel sem tűnt a tömeg, pedig elég sokan voltak. A bejárat előtt egy néni kézzel hordozható kihangosítással francia sanzonokat énekelt valami magnóból szóló alapra, és meg lehetett venni a cédéjét. Ilyet még nem láttam otthon, érdekes találkozás volt. Rögtön bementünk előre, de egyáltalán nem volt zavaró a tömeg, pedig tele volt az összes ülőhely és a színpad előtt is sűrűn álltak az emberek. Kb. a negyedik sorig jutottunk, de teljesen kényelmesen tudtuk végignézni a koncertet, nem nyomtak össze minket, nem tapostak ránk. Néha már kicsit túl nyugodt is volt a közönség, ja és mindenki állandóan fényképezett meg kamerázott. Mindenesetre a lányokkal megállapítottuk, hogy a kelet-európai közönség sokkal agresszívabb :)
Na de magáról a koncertről is kicsit. Az előzenekar valami Exploiters vagy mi volt, kiscsit darkos tucatindie, de szerencsére gyorsan véget ért. Aztán a átszerelés közben Placebo filmfesztivál volt a két nagy kivetítőn, amit tökjó ötletnek tartok, mert nem unatkozik a közönség. Teljesen különböző témájú kisfilmeket vetítettek, és az együttes honlapján lehet szavazni a legjobbra. Persze nem hiányozhatott az emberi jogi elkötelezettség sem, nemsokára megjelent nagy üdvrivalgás közepette Brian Molko a kivetítőn és 21. század Jackojaként (kicsit gonoszságból mondom, de olyan mintha direkt akarna úgy kinézni, mint a megboldogult Michael a legrosszabb pillanataiban) az emberkereskedelem, meg a modern kori rabszolgaság ellen szónokolt, közben a Meds akusztikus verziója szólt a háttérben, ami viszont tök jó. Aztán sötét lett, elkezdődött valami sejtelmes zene, a színpad előtt kifeszített vetítővásznon megjelent az új album napfogyatkozás borítója, ami össze-vissza ragyogott, majd végül lehullt a vászon, mögötte már ott állt a zenekar és elkezdték a For What It's Worth című számot, amit még rögtön kettő-három új szám követett egyhuzamban. Most segítségül hívom a www.setlist.fm című honlapot, és íme: For What It's Worth, Ashtray Heart, Battle For The Sun, Speak In Tongues, Follow The Cops Back Home, Every You Every Me, Special Needs, Bright Lights, Breathe Underwater, Because I Want You (akusztikus verzió zongorával), Twenty Years (szintén zongorával), Julien, The Never Ending Why (nekem itt volt a koncert csúcspontja, de ez teljesen szubjektív), Drag Behind, Devil In The Details, Blind, Meds, Song To Say Goodbye (ez borzalmas volt, nemtom miért, nekem úgy tűnt teljesen szét van esve a zene), aztán visszataps: Special K, Bitter End (ez is kicsit csúcspontos volt), 2. vissza: Infra-red, Taste In Men (ezt nem is ismertem). Kb. két órát játszottak nagyon feszes tempóban, számok közt alig volt szünet, a beszéd is csak a köszönömökre korlátozódott, de nem is hiányzott más. Végre jó volt az erasmusos gagyipartik és latinslágerdömping után egy igazi rock-koncert, és hogy ez ráadásul Placebo volt, hát nagy szerencse :)
A koncert után rossz irányba tartó metróra szálltunk, és egy olyan állomásra lyukadtunk ki, ahonnan már nem jártak buszok éjfél után, ezért elindultunk gyalog Marseille panelrengetegében (teljesen olyan érzés volt, mintha Kertvárosban lennék) a kb. háromnegyed órás útra, de aztán elkezdtünk stoppolni, és szerencsére pont arra jött egy srác aki ugyanabban a koleszban lakik, mint Olga, úgyhogy végülis házig vittek, fél 2 körül otthon is voltunk.
Másnapra esőt mondott a meteorológia, reggel mégis napsütésre ébredtünk. Nem mondom, hogy kényelmesen aludtam, éjjel többször fölébredtem, mert nagyon kemény volt a padló, ki kellett fejlesztenem egy kényelmes pózt, de legalább nem fáztam. Szóval megörültünk a napnak, mivel egyikünk sem hozott esőkabátot, és gyorsan el is indultunk a belvárosba, a sötét felhők pedig kikúsztak a hegyek mögül a háttérben. Kb. egy órát buszoztunk mire a belvárosba értünk, közben keresztülhaladtunk az "igazi Marseille-en", vagyis a belváros és a hegyi egyetemistanegyed közötti panelgettón. A buszon is mi hárman voltunk csak fehér bőrűek. Volt minden árnyalat, mindenféle népviselet. Nagy érdeklődéssel figyeltem az életet az utcákon, de tényleg ugyanazt láttam, mint otthon a panelvárosrészekben. Ami feltűnt, hogy sokkal jobban ismerik egymást az emberek. Mindenki, aki felszállt a buszra, legalább 1-2 emberrel lekezelt, integetett valaki másnak a busz végében. Szombat délelőtt volt, egy rakás gyerek volt játszósruhában, akik a buszt is egyfajta játszótérnek tartották, megtelt élettel az egész. Én nagyon élveztem, a lányok pedig kifejezetten rosszul érezték magukat. Nem tudom miért, de az erasmusos lányok többsége nagyon rasszista, legalábbis erősen arabellenes. Mariáék is arról beszéltek, hogy betiltanák a népviseletet, a muszlim fejkendőt is, meg hogy aki idejön, az alkalmazkodjon a hagyományokhoz. Hát igen, azt hiszem ezek lesznek a következő évtized Nyugat-Európájának nagy kérdései, a bevándorlási ügyek. A belvárosba érve sajnos azt vettük észre, hogy eleredt az eső. A Vieux Port-t vagyis az öreg kikötőt jártuk körbe először, és jegyet is váltottunk a Marseille előtti szigetekre járó hajóra. Eredetileg a Chateau d'If-re (egy szigetre épített erőd, amit sosem akart senki bevenni :), ellenben itt raboskodott sok nagy személy, és egy kitalált is, Monte Cristo grófja) akartunk menni, de aztán meggondoltuk magunkat és inkább Frioul szigeténél szálltunk le, mert az nagyobb és lakott. Na ebből a lakottságból semmit nem tapasztaltunk, esett az eső, a sziget pedig olyan kihalt volt, hogy néha földönkívülinek éreztem magam. Csak mi voltunk és a sirályok. Érdekes, hogy egy milliós nagyvárostól pár kilométerre ilyen érintetlen területeket lehet találni. Vagyis az érintetlen nem jó szó, inkább az elhagyatott, mert mindenhol nyoma volt valami régi életnek, romos házak, építkezési törmelék, kidőlt kerítések voltak mindenhol. A calanque-ok (sziklás öblök) persze gyönyörűek voltak, a lányok milliónyi fotót készítettek, én meg csak áztam csak áztam, de azért nagyon tetszett a táj. Végül a kikötő környékén találtunk egy éttermet, ahova bementünk melegedni, egy palacsintára és egy kávéra, és jól elidőztünk, úgyhogy csak a harmadik hajót értük el. A hajón ugyanaz a személyzet volt, mint odafelé, nagy örömmel üdvözöltek minket és felhívtak minket magukhoz a vezetőfülkébe (ez a nagy kedvesség gondolom nagyobb részben volt köszönhető a lányoknak, mint nekem :), de egész jól elbeszélgettünk fönt, ahol ráadásul sokkal melegebb volt, mint lent az utastérben. Kiderült, hogy a sziget másik felén, amerre nem jártunk, van egy kis falu, kb. 150 lakossal, és a gyerekek is az ő hajójukkal járnak be Marseille-be iskolába. Meg az is kiderült, hogy az egyik "matróz" avignoni származású, a másik meg moldáv. Aztán kiszálltunk Marseille-ben, végül kibújt a szög a zsákból, Olga megkapta az egyik srác telefonszámát, "ha más barátait is el akarná hozni hajózni". Marseille-ben zuhogott az eső, ezért bemenekültünk a Tourist Office-ba, ahogy sokan mások is tették, szereztünk ingyen térképet, és amikor újra elállt az eső, elindultunk a Notre-Dame de la Garde-ba, ami egy dombtetőn álló nagy templom, az egykori hajósok temploma, a mennyezetről hajómakettek lógnak, meg mindig itt imádkoztak mielőtt nagy utazásokra indultak. Na de ami ennél sokkal fontosabb, hogy a dombtetőről az egész városra rálátni. Szinte hihetetlen a panoráma. Amit csak tetézett, hogy amikor felértünk, pont ment le a nap, és pont ott, ahol ment le a nap, a felhők elkezdtek oszladozni, a város másik része pedig sűrű sötétszürke felhőben volt. Egészen furcsa sötétnarancs-lilás színek voltak, amit a fényképek csak kis részben tudnak visszaadni. Mindenesetre megérte felmászni gyalog, mert ritkán lát az ember ilyet. Aztán busz, metró, elköszönés Olgától, junk food az állomáson, rossz vonatra szállás (TER helyett TGV), emiatt büntetés (10€), emiatt kicsit idegesnek levés, de végül elhatározás, hogy az utolsó egy óra eseményeivel nem foglalkozás, és amúgyis így hamarabb avignonban levés. Nagyon jó volt!
